Fegyencedzés Bumbull
naplója
Huszadik hét
(2013. június 3 - 9.)
2013.
június 04. Kedd
Teljes fekvőtámasz 3*10 db
Vízszintes húzás (egyenes lábbal) 3*12 db
Nyújtott lábemelés fekvésben: 3*5 db
Sarokülés: 3*1 perc és közte
Becsukott szemmel egy lábon állás: 2*2 perc lábanként
Vízszintes húzás: Igen jó úton
haladok ez nem is kétséges. Már 3*12 megy. Ha így rohanok előre akkor úgy 50 év
múlva talán szintet is léphetek! A francba. Na mindegy addig is fog
összeszorít, és csikorgat és megyek tovább. Csodát nem várok, de megdöbbentő ez
az egy helyben toporgás!
Teljes fekvőtámasz: Na ugye, hogy
eljött az érzés amikor már kezd komollyá válni a gyakorlat maga. 10 ismétlés
már mindenképpen pubertás kort jelenti a gyakorlat életében a maga kis
pattanásaival és lázadozásaival. Ezt érzem én is! Minden izom készen áll és
kicsit lázadozik a 10 után, úgyhogy marad még egy hétre ez az ismétlésszám és
majd utána meglátjuk. Kell egy kis akklimatizáció, ráadásul úgy érzem innen már
nincs hova sietni :D!
Nyújtott lábemelés: király ez a
gyakorlat. Még csak az 5 ismétlésnél tartok és már most érzem a hatást. Jézus
mi lesz itt később. Azért egy kicsit majd szombaton emelek már csak izgalom
kedvéért. Mondjuk legyen nyolc de csak azért mert egyébként nekem nyolc :D!
2013. június
06. Csütörtök
Gyakorlatok:
Vízszintes húzás (egyenes lábbal) 3*8 db
Nyújtott lábemelés fekvésben: 3*5 db
Egyenes híd 3*35
db
Kézenállás fal mellett: 3*70
mp
Sarokülés: 3*1 perc és közte
Becsukott szemmel egy lábon állás: 2*2 perc lábanként
Az erősítő vízszintes húzás a szabályok szerint szépen
lassan, kontrollálva teljes mértékben végrehajtva. Nem volt megerőltető de nem
merem feljebb vinni a héten majd a jövő héten meglátjuk!
Lábemelés: az erősítő sorozatot itt hagyom majd szombaton
emelek, már előre izgulok. Így egyenes lábbal tényleg izgi a gyakorlat. Persze
jó lenne a hajlékonyságomon javítani ( nem keveset), de ez szerintem egyenlőre
utópia.
Egyenes híd: Ez a gyakorlat sosem hazudtolja meg magát nehéz
mint a fene! Most mindenesetre nem szenvedtem annyira mint legutóbb, úgyhogy a
remény hal meg utoljára alapon, ha vasárnap is megy behalás nélkül akkor
megfontolom a záró emelés 40-re. Amúgy sem ártana mert már kicsit unom. Persze
lehet, jobb lenne maradni mert ezután ki tudja mi jön? Na majd utána nézek
vasárnapra!
Kézenállás: Igen katartikus élmény volt, hogy megcsináltam a
3*70 mp-et ami valljuk be a múlt heti éppen csak, hogy megcsináltam feeling
után érthető is szerintem. Az különösen tetszett, hogy a második sorozat után
úgy éreztem, hogy még akár 20 mp is benne lehetne, persze hagytam és lejöttem.
Ezt egyébként a harmadiknál egy cseppet sem bántam meg mivel ott már azért
szenvedett z utsó 20 mp.-ben a faszi valljuk be! Mindegy a lényeg, hogy szépen
fejlődöm, aminek nagyon örülök a héten „ráülök az eredményre és maradok ennél a
jövő hetet majd meglátjuk.
Bárcsak a vízszintes húzásról is elmondhatnám ugyanezt!
2013.
június 08. Szombat
Teljes fekvőtámasz 3*10 db
Vízszintes húzás (egyenes lábbal) 3*13 db
Nyújtott lábemelés fekvésben: 3*5 db
Sarokülés: 3*1 perc és közte
Becsukott szemmel egy lábon állás: 2*2 perc lábanként
Vízszintes húzás: Jól látható. hogy sikerült talán egy falat
áttörni. Ige most sikerült a 3*12 ismétlés és azt kell mondjam, hogy úgy
éreztem, hogy több is menne ha nagyon akarnám. Persze ezt csak szigorúan nagyon
csendben suttogva merem kijelenteni. Nehogy elkiabáljam! Na mindegy ami tény,
hogy a jövő héten talán megérik a helyzet egy kis emelésre, de majd meglátom az
erőmtől függően!
Teljes fekvőtámasz: szépen ment ma is, úgyhogy egy csekély
emeléssel, azt hiszem, meg tudok birkózni a jövő héten. A mérték, nos nem is
tudom talán 2-3 ismétlést még el merek elsőre vállalni!
Nyújtott lábemelés: nem emeltem hiszen ez csak az erősítő
sorozat, úgy mond rádolgozás, de meg kell mondjam, hogy az utolsó ismétlésnél
már égtek a hasizmaim, úgyhogy nem tudom jól teszem-e a 10-re való emelést?!
Mindegy a döntés megszületett, holnap kiderül, hogy jól tettem-e végre tudom-e
hajtani vagy túl mohó voltam már megint :D!
Az egész napos kerti munka, plusz a fiúk lekövetése ennyit
engedélyezett energia szintben nekem, ezért a lábgyakorlatot (Fél guggolás)
most nem volt sem fizikai, sem lelki erőm megcsinálni, így a héten ez a
gyakorlat kimaradt! Majd a jövő héten folytatom!
2013. június
09. Vasárnap
Gyakorlatok:
Kétlábas vádli emelés talajról hajlított térdekkel: 4*10 db
Vízszintes húzás (egyenes lábbal) 3*8 db
Nyújtott lábemelés fekvésben: 3*10 db
Egyenes híd 3*35
db
Kézenállás fal mellett: 3*70
mp
Sarokülés: 3*1 perc és közte
Becsukott szemmel egy lábon állás: 2*2 perc lábanként
Vádli: Bevezető gyakorlat a későbbiekhez. Természetesen
tisztában vagyok azzal, hogy a kezdeti sorozatnak, 4*40-nek kellene lennie (lásd
fegyencedzés 2) de úgy gondoltam egy kis ráhangolódás nem árt ezért 10-esével
fogok felmenni, a kezdeti 40-re és utána vágok bele a „lecsóba”.
Vízszintes húzás: megcsináltam az „erősítő” sorozatot
csakúgy mint a korábbiakban, szépen lassan. Jók ezek az erősítések, jól érzi az
ember, hol vannak a „holtpontok” hol kell többet beletenni és a tartást is
sokat csiszolja. Remélem, hogy kedden „szétszedem” a gyűrűt olyan sokat fogok
csinálni :D! Addig viszont pihi, úgyhogy jó éjt gyakorlat.
Lábemelés: Ismét bejött a megérzésem, a 10 messze felülmúlta
a korábbi 5-öt de nem bizonyult túlzónak ez a duplázás. Ettől még be kell
ismerjem, hogy már az első sorozat után volt egy kis vonaglás a földön a
befejezés után. Ugye nem kell elmondanom, hogy mi volt az utolsó után. Igen,
égtek a kicsiny elpuhult hasizmok becsülettel! Tetszik nagyon ez a gyakorlat.
Igazi harcos fejlődés amit én a legjobban szeretek. Meg kell vele küzdeni de
utána az ember érzi, hogy él, vannak izmai amik egyébként jól égnek, tehát
borítékolható a fejlődés!
Egyenes híd: A gyakorlat végzése közben ez a gondolat
fészkelte be magát a fejembe: Ezt a gyakorlatot nem lehet megszokni! Azt hiszem
ez nem szorul magyarázatra! Szóval arra jutottam, hogy csinálhatom én ezt a
mennyiséget az idők végezetéig de nemigen fogom (a saját szóhasználatomat
idézve) stabilizálni, mert nem lehet. Ezért aztán a jövő héten emelés jön és
utána ha sikerül teljesítenem akkor szintet lépek és kész. Majd kiderül, hogy
jól döntöttem-e, visszatérni esetleg bármikor lehet majd (akkor térjek vissza
mikor meglátom a hátam közepét).
Kézen állás: kicsit nyögvenyelősen, de sikerült megcsinálnom
a kézen állás 3*70 másodpercét is. Fizikailag érzem, hogy több is van bennem,
de ma fejben abszolút nem voltam ott ezért nem kockáztattam maradtam a 70-nél.
Az jó jel viszont, hogy nem volt kézremegés (na jó csak egy iciri-piciri),
módosítok nem volt számottevő kézremegés, tehát kezdek hozzászokni a „fejjel
lefelé világhoz”, és bár nem valószínű, hogy ez lesz a kedvenc testtartásom, de
azért jól alkalmazkodom a helyzethez. Ez fontos, hiszen sok hasonló edzőtársnál
ez az alkalmazkodás tűnik a legnagyobb akadálynak a leírásaik szerint, és ez
sok esetben a gyakorlat teljes kiiktatását jelenti náluk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése